Az I. kerületi önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordul a lakástörvény módosítása miatt.

Az I. kerületi önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordul a lakástörvény módosítása miatt.
0
(0)

Az I. kerületi önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordul a lakástörvény módosítása miatt – jelentette be a kerület polgármestere hétfőn online sajtótájékoztatón.

V. Naszályi Márta elmondta, hogy a törvénymódosítás értelmében a bérlők bizonyos feltételek mellett megvehetik a budavári önkormányzat tulajdonában lévő, világörökségi területen álló, műemléki bérlakásokat.
A Párbeszéd politikusa sérelmezte, hogy az elfogadott jogszabály szerint az önkormányzat nem tud teljes mértékben tulajdonosként részt venni ezekben az adásvételekben. Ha a bérlőnek nem felel meg az önkormányzat által ajánlott vételár, akkor panasszal élhet a kormányhivatalnál, ami saját kézbe vonja az eladást és maga határozza meg az árat – fejtette ki.

Azzal sem ért egyet – folytatta a polgármester -, hogy 35-50 százalék közötti áron kellene eladni a lakásokat azoknak a bérlőknek, akik kevesebb mint 25 éve, cserével jutottak az ingatlanhoz.
V. Naszályi Márta azt is felrótta, hogy az eladásból befolyó pénzt az önkormányzat csak lakás- és homlokzatfelújításra fordíthatja, abból nem vehet vagy építhet lakásokat, illetve nem használhatja fel ezt a bevételt uniós pályázatokhoz sem önrészként.

(MTI)

(A kép illusztráció! Forrás: pixabay.com)

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Összehasonlítás

Enter your keyword