Felújították az Oroszlányi Bányászati Múzeumot.

Felújították az Oroszlányi Bányászati Múzeumot.
0
(0)

Interaktív tárlat, valamint egy új fogadóépület és kiállítótér létrehozásával bányásznapra befejeződött az Oroszlányi Bányászati Múzeum felújítása és bővítése.

   A több mint 600 millió forintból megvalósult fejlesztés során időszakos kiállítócsarnokká alakították az egykori XX-es akna kompresszorházát, felújították a korábbi múzeumi épületrészt és új fogadóteret alakítottak ki – mondta el a pénteki átadás után a város ingatlanhasznosító társaságának vezérigazgatója, Németh Gábor az MTI-nek.

    A múzeum két legnagyobb helyiségében megújuló energiával működő központi fűtést alakítottak ki, így az intézmény egész évben látogatható lesz.

    A kiállítás egyik különlegessége a felújított teherfelvonó aknagépház, amellyel a bányatechnológia monumentalitását lehet érzékeltetni. Ott interaktív számítógépes és vizuális animációk mutatják be a szerkezeteket és az egykori munkafolyamatokat.

    A létesítménytől irányfényekkel ellátott, gyalogos és kerékpáros közlekedésre alkalmas, zúzottköves, tömörített utat építettek ki a majki kamalduli remeteségig, ahol tavasszal fejeződött be a több mint ötmilliárd forintos felújítás.

    A múzeumban az eredeti állapotban megtartott szállítóakna, kötélpálya, csillefeladó állomás és a földalatti mintabánya, valamint a szabadtéri kiállítótér és épületekben létrehozott kiállítás nyújt betekintést a korszak szénbányászatába.

    A monumentális bányagépek szabadtéren tekinthetők meg, egyes berendezéseket be is lehet indítani. Az országban egyedül Oroszlányban látható eredeti és működőképes állapotban egy bányamentővé átépített, orosz GAZ 66-os terepjáró teherautó, amelyből 14 példány került különböző bányákhoz az 1970-es évek első felében.

(MTI)

(A kép Forrás: Zoltán Görögh)

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Összehasonlítás

Enter your keyword