Gyengült januárban az ingatlanpiac.

Gyengült januárban az ingatlanpiac.
0
(0)

Januárban 5853 ingatlan adásvétel történt Magyarországon, ez az előző hónaphoz képest 10 százalékos, 2022 januárjához képest 46 százalékos visszaesés – közölte saját becslése alapján a Duna House szerdán az MTI-vel.

 

    Az ingatlanközvetítő hálózat szerint a lassuló piachoz elsősorban az eladóknak kell alkalmazkodniuk az eladási árak csökkentésével, így a vevők jobb alkupozícióba kerülhetnek.

    A Duna House az év egészében 90-110 ezer közötti ingatlan adásvételre számít. A közleményben megjegyezték, hogy a 2008-as válság utáni időszakban 2009 és 2013 között a lakáspiaci tranzakciók száma 90 ezer körül mozgott éves szinten.

    A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a Credipass magyarországi adatai alapján az idén januárban a hitelvolumen is jelentősen csökkent. A Credipass becslése szerint az év első hónapjában 37 milliárd forint lakáscélú jelzáloghitelt vettek fel, ez decemberhez képest 10, az előző év januárjához képest 66 százalékos csökkenés. Tavaly év elején a Zöldhitel azonban még jelentős hatással volt a teljes piacra – jegyezte meg közleményében a Duna House.

(MTI)

(A kép illusztráció! Forrás: pixabay.com)

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Összehasonlítás

Enter your keyword