Idén lendületet nyert az új lakáspiac.

Idén lendületet nyert az új lakáspiac.
0
(0)

A használt lakóingatlanokra 2021-ben 4,7 millió érdeklődés érkezett az ingatlan.com-on, ami 5,5 százalékos növekedés tavalyhoz képest, miközben az új építésűekre 64 százalékkal nagyobb volt az érdeklődés ebben az évben – tájékoztatta az ingatlanportál hétfőn az MTI-t.

Éves összefoglalójából kiderül, hogy Budapesten 40 százalékkal kevesebb adásvétel történt idén 2018-hoz képest, az ország többi részén viszont élénkült a lakáspiaci forgalom, és a drágulás is nagyobb ütemű volt.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közlemény szerint elmondta: már a járvány előtt, 2019 második felében látszott, hogy a fővárosi használtlakás-piac a korábbi évekhez képest lelassult, a pandémia pedig rátett erre egy lapáttal.

A gazdasági szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a használtlakás-piacon az év elején kiugró volt az érdeklődés, amiben szerepet játszott a lakástámogatási program bővülése és új kedvezmények bevezetése. Nyár elejére ez a lendület már kevéssé volt érezhető – húzta alá utalva arra, hogy késő nyártól kora őszig a hitelkamatok emelkedése fékezte a piacot.
Októberben a zöld otthon program – amelynek keretében kedvezményes hitelt igényelhetnek azok, akik energiatakarékos új lakást vagy házat vásárolnának vagy építenének – “berobbantotta” az új lakások piacát – jegyezte meg Balogh László. A kedvezményes lakásépítési áfa idei visszavezetése amúgy is ösztönzőleg hatott a lakásépítési kedvre – tette hozzá.

Az ingatlanportál adatai alapján a fővárosban a használt lakások átlagos négyzetméterára a kínálati piacon 9 százalékkal 800 ezer forintra nőtt 2021 januárja és decembere között. A legdrágább városrész az V. kerület, ahol decemberben közel 1,2 millió forint volt az átlagár. A legolcsóbban – négyzetméterenként 509 ezer forintért – a XXIII. kerületben kínálták a használt lakóingatlanokat.
Az új budapesti lakásoknál 14 százalékos áremelkedés következett be, így az év utolsó hónapját 984 ezer forintos átlagárral zárták.

A megyeszékhelyeken a használt lakásoknál 15 százalékos drágulás történt, így decemberre 485 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. A top 5-ben kapott helyet Debrecen, Győr, Székesfehérvár, Szeged és Veszprém 500-611 ezres átlagos négyzetméterárral. A legolcsóbbak közé sorolható Kaposvár 316 ezer, Békéscsaba 287 ezer és Salgótarján 187 ezer forintos árral.

A megyeszékhelyeken eladó új lakóingatlanok négyzetméterára 2021 elejétől számolva 19 százalékkal 651 ezer forintra emelkedett – ismertette az Ingatlan.com.

(MTI)

(A kép illusztráció! Forrás: pixabay.com)

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Összehasonlítás

Enter your keyword