Ingatlanközvetítők: élénkül a piac, jelentősen emelkedett az első lakást vásárlók aránya

Ingatlanközvetítők: élénkül a piac, jelentősen emelkedett az első lakást vásárlók aránya
0
(0)

Ingatlanközvetítők: élénkül a piac, jelentősen emelkedett az első lakást vásárlók aránya

Budapest, 2020. augusztus 12., szerda (MTI) – Az ingatlanközvetítők szerint élénkül a piac, megugrott a kereslet a kiadó nyaralók iránt, és jelentős az első lakást vásárlók aránya.

A Duna House a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett júliusi piaci összefoglalójában kiemelte, hogy a keresleti index továbbra is az elmúlt 5 év legmagasabb értékét mutatja, és már a tranzakciók számában is túlszárnyalta a hazai ingatlanpiac a tavalyi teljesítményét.
A Duna House adatai alapján júliusban a becsült 13 215 adásvétel az előző havi júniusi adatokhoz képest 18 százalékos emelkedést mutat, ami a tavalyi év júliusához képest is 4 százalékos erősödést jelent. Budapesten és vidéken is abszolút előtérbe kerültek az első lakásvásárlók, akik már a legnagyobb vevői részesedéssel veszik ki részüket a tranzakciókból, megelőzve az eddigi éllovas befektetőket.
Az ingatlan.com szerdai közleménye rámutatott arra, hogy a Balaton és a Velencei-tó közelében lévő kiadó házak és nyaralók iránti kereslet az év első négy hónapjában alig tért el a tavalyitól, ám májusban és júniusban 70 százalékkal, illetve 50 százalékkal nőtt.
Közölték: a Balaton északi partján – Veszprém megyében – lévő településeken a kiadó nyaralók, házak havi bérleti díja júniusban átlagban 250 ezer forint volt, júliusban pedig 240 ezer forint. A Zala megyei ingatlanok olcsóbban, havonta 100 ezer forintos bérleti díjjal szerepelnek az idei nyári kínálatban. A déli parti – Somogy megyei – tóparti településeken júniusban havi 200 ezerért voltak elérhetők, júliusban viszont már 220 ezer forintot kellett fizetni egy hónapra a szóban forgó ingatlanokért.
A Velencei-tó partján található gárdonyi ingatlanok átlagos havi bérleti díja idén júniusban 130 ezer forint volt, majd júliusban már 215 ezer forintot tett ki. A Velence településen lévő nyaralótulajdonosok 145 ezer, illetve 180 ezer forintot kértek.
A Balla Ingatlan szerdai közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy amint véget értek a koronavírus miatti korlátozások, a főváros VIII. és IX. kerületében szinte egyszerre mindenre megjelent a kereslet az ingatlanpiacon. Mindezzel párhuzamosan, minimális csökkenést tapasztaltak az irányáraknál. A vevők jelentős mértékben – mintegy 10 százalék körül – próbálnak alkudni, ez azonban nem feltétlenül működik, az eladó és a vevő szándékainak komolyságától és az ingatlan paramétereitől függ, hogy végül sikeres lesz-e a tranzakció.
Aki pedig nem tud vásárolni, az kiadó lakást keres, ami most könnyebben megy a korábbi évekhez képest, mert nőtt a választék és csökkentek a bérleti díjak. Ez azt jelenti, hogy a IX. kerületben egy kétszobás, csendes, metró-közeli lakást most 135 ezerért lehet bérelni, míg az egyszobás, 35 négyzetméteres garzonok 100 ezer forintért adhatók ki, illetve gyengébb adottságok esetén akár ez alá is csúsznak az árak. 120 ezerért viszont ezekre a garzonokra már egyáltalán nincs kereslet – írja a Balla Ingatlan.
A belvárosi ingatlanpiac sokat változott – mutat rá a Duna House. A júliusi tranzakciók vizsgálata alapján tovább lassult a belvárosi piac, ahol jelenleg 173 nap, közel fél év kell egy-egy tranzakció sikeres zárásához, illetve javult a vevők alkupozíciója is. A fővároson belüli érdeklődési mutatók mindhárom belvárosi kerületben csökkentek, és kevesebben keresnek eladó lakást Budapest V., VI. és VII. kerületében.

(MTI)

(A kép illusztráció! Forrás: pixabay.com)

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Összehasonlítás

Enter your keyword