Jövő nyárra megújul a nagyvázsonyi vár

Jövő nyárra megújul a nagyvázsonyi vár
0
(0)

Jövő nyárra megújul a nagyvázsonyi Kinizsi-vár a Nemzeti kastélyprogramnak és a Nemzeti várprogramnak köszönhetően mintegy másfél milliárd forintból. A beruházás eredményeként nőni fog a térség gazdasági vonzereje és munkahelyteremtő képessége – hangsúlyozta a fejlesztés keddi alapkőletételi ünnepségén György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

    György István elmondta, hogy négy esztendeje indították útjára a programot, melynek eredményeként országszerte 19 kastély és 15 vár újul meg. Mint mondta, a Kinizsi-vár fejlesztésére 1 milliárd 516 millió forint uniós forrást fordítanak.     A beruházásnak köszönhetően a Kinizsi-várhoz hasonlóan a megújuló várak és kastélyok történelmi helyszínként látogatóközpontokká válnak, melyek akár egész napos programot nyújtanak az érdeklődőknek – tette hozzá György István.
Felidézte: a vár építése az 1390-es években kezdődött meg eredetileg egy másik helyszínen, majd ingatlanvita következtében az eredetileg tervezett helyszín helyett Nagyvázsonyban épülhetett meg a Kinizsi-vár.
Az erődítmény névadója Mátyás király molnárlegényből lett parancsnoka volt, aki 1473-ban megkapta a várat a királytól – tette hozzá.     Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a vár emeletein a történelmi múltat idéző kiállítási tereket alakítanak ki, melyek egész évben látogathatók lesznek.     A földszinten az egykori várgazdálkodást mutatják be, az első szinten a várnagy szobája látogatható majd, a második és harmadik emeleten Magyar Benignának, Kinizsi Pál feleségének szobája látható, a negyedik szinten a várőrség szobája tekinthető meg, a legfelső szinten pedig a 16. századi Nagyvázsonyt mutatják majd be. Lesz filmvetítő terem, Kinizsi Pál életével animációkon keresztül lehet majd ismerkedni, a lovagteremben konferenciákat és múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak majd.     Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (NÖF) ügyvezető igazgatója elmondta, hogy mostanra elbontották a pénztár épületét, új fogadótér, valamint árkádíves loggia-sor épül, kiépítik a vár fűtési rendszerét és megerősítik a falakat.

(MTI)

(A kép Forrása: pixabay.com)

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Összehasonlítás

Enter your keyword