júniusban is aktív volt az ingatlanpiac

júniusban is aktív volt az ingatlanpiac
0
(0)

Továbbra is aktív volt az ingatlanpiac júniusban: a Duna House saját adatain alapuló becslése szerint a múlt hónapban 13 615 darab adásvétel történt, a jelzáloghitel piac becsült volumene pedig meghaladta a 115 milliárd forintot – közölte a Duna House kedden az MTI-vel.

Mint írták, az előző hónaphoz képest minimális csökkenéssel, ugyanakkor még mindig aktív piaccal indul a nyár a lakóingatlanpiacon.
A Duna House által becsült havi tranzakciószám így is az elmúlt 5 év legerősebb júniusi piacát jelöli, amely 2019 azonos időszakához képest 29 százalékos növekedést jelent, a tavalyi, pandémia utáni piacélénküléshez viszonyítva pedig közel 22 százalékkal volt több adásvétel idén.

Idén az első fél évben így összesen közel 83 ezer adásvétellel zárhat a piac, ami szintén jelentősen túlszárnyalja az elmúlt 5 év féléves eredményeit.
A közlemény szerint márciustól kezdve erős felfutásban van a hazai jelzálogpiac, ami továbbra is tartja ezt a tendenciát. A Duna House Pénzügyek becslése alapján júniusban 115 milliárd forintos volumennel zárthatott a piac, ami ugyancsak kimagasló eredményt és az év második legerősebb hónapját jelöli. Ez a töretlen népszerűségű otthonfelújítási támogatásnak is köszönhető.

A 2021-es év második negyedévét vizsgálva – két tény- és egy becsült adat alapján – több mint 342 milliárd forint értékű jelzáloghitel realizálódott a piacon, féléves szinten pedig közel 576 milliárd forintot helyeztek már ki – írták.

(MTI)

(A kép illusztráció! Forrás: pixabay.com)

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Összehasonlítás

Enter your keyword