Negyedéves rekord a lakáscélú jelzáloghiteleknél.

Negyedéves rekord a lakáscélú jelzáloghiteleknél.
4
(1)

Rekordot döntött a jelzáloghitel-piac a harmadik negyedévben, több mint 375 milliárd forintnyi hitelt vettek fel a magyarok 3 hónap alatt – közölte a Duna House pénteken, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) júliusi és augusztusi adatai, valamint szeptemberi saját becslése alapján.

Szeptemberben 125 milliárd forint jelzáloghitel realizálódott Magyarországon, így az idén ez volt az eddigi harmadik legerősebb hónap, a tavalyi évhez viszonyítva több mint 65 százalékkal magasabb volt a hitelvolumen. A hitelpiac aktivitása elsősorban az új otthonteremtési támogatásokra vezethető vissza – jelezte a Duna House. Várakozásuk szerint a hitelpiac 2021 végére tovább erősödhet az új zöldhitelben rejlő lehetőségek miatt.

Az ingatlanközvetítő vállalat becslése szerint országosan 11 807 ingatlan-adásvétel történt szeptemberben, ami elmarad az előző évek szeptembereihez képest, de augusztushoz viszonyítva 4,5 százalékos növekedés.

Az idén július-szeptemberben összesen 34 296 volt a tranzakciók száma, ami 2019 azonos időszakához képest 10, a 2020-ashoz képest pedig 9 százalékos elmaradás. Az idei éves adatokat tekintve azonban még mindig 20 százalékos pluszban van a piac tavalyhoz viszonyítva; aktív őszi forgalommal számolva a Duna House 15 százalékos növekedést vár 2020-hoz képest, így a tranzakciók száma 150 ezer körül lehet.

(MTI)

(A kép illusztráció! Forrás: pixabay.com)

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 4 / 5. Szavazatok száma: 1

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Összehasonlítás

Enter your keyword