Tavaly 18 százalékkal drágultak a garázsok.

Tavaly 18 százalékkal drágultak a garázsok.
0
(0)

Tavaly a garázsok 18 százalékkal drágultak az értékesítési adatok szerint, átlagáruk meghaladta az 5 millió forintot – közölte hálózati adatai alapján az Otthon Centrum hétfőn az MTI-vel.

A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetőjét, aki elmondta, a kereslet felfutása mögött a 2020-ban kirobbant koronavírus-járvány hatása is tetten érhető, amikor az utolsó vírusmentes évhez, 2019-hez képest látványos volt a visszaesés. Ezután viszont a garázspiac a lakáspiachoz hasonlóan markánsan visszapattant, és a tavalyi kereslet 32 százalékkal volt magasabb a két évvel korábbinál.
Az ingatlanközvetítő hálózat adatai szerint a budai kerületekben alakult ki a legmagasabb, 5-6 millió forint közötti átlagár, de a külső pesti kerületekben is 4-5 millió forint között volt. A drágulás mértéke a XIII. kerületben 22 százalék, a III.-ban 32 százalék, míg a XI.-ben mindössze 6 százalék volt.

Arra is kitértek, hogy a garázsok a legtöbb megyei jogú városban 3-5 millió forint között keltek el tavaly. A városok között nem alakult ki számottevő különbség és a növekedés mértéke is 10 százalék alatt volt.
Az Otthon Centrum szerint a garázsok árazását jelentősen befolyásolja, hogy fedett tárolóról, mélygarázsról vagy különálló garázsról van-e szó, ez utóbbiak akár háromszor annyiba kerülhetnek, mint a fedett autóbeállók.
Soóki-Tóth Gábor megjegyezte, az új építésű projekteknél nemigen van lehetőség alkura, jobbára listaáron mennek el a lakásokhoz épített garázsok, mert egyre több beállóhelyet igényelnek a lakásvásárlók.

(MTI)

(A kép illusztráció! Forrás: pixabay.com)

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Összehasonlítás

Enter your keyword