Több mint kétmilliárd forint támogatás érkezett Tolna megyébe a Magyar falu programban.

Több mint kétmilliárd forint támogatás érkezett Tolna megyébe a Magyar falu programban.
0
(0)

Száznegyvenkilenc pályázat támogatásával több mint kétmilliárd forint érkezett Tolna megyébe a Magyar falu program révén – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Tolna megyei Kajdacson.

Gyopáros Alpár a paksi választókerület polgármesterei előtt tartott fórumon hozzátette: a megyében 75 kilométer út újult meg vagy áll felújítás alatt a programban.
Utalt arra, hogy az országos programot a piaci szereplőknek is megnyitották, 48 milliárd forintos keretösszeggel a falusi kisboltokat támogatják, 25 milliárd forint a falusi mikrovállalkozások eszközfejlesztésének kerete, utóbbiaknak újabb pályázatokat írnak ki.

A kormánybiztos hangsúlyozta, a Magyar falu program alapvetően olyan kisebb, hiánypótló fejlesztéseket támogat, amelyek jól kiegészítik a európai uniós fejlesztéseket. Emellett a “falu lobbistájaként” is fellépnek a kormány vagy az Országgyűlés felé a falvakban élők jogalkotási javaslataival – tette hozzá.
Ezek között említette, hogy a születési hely mellett már fel lehet tüntetni a személyi igazolványban a származási helyet, a szülőfalut. “Ez egyfajta adósság a falvak felé” – fogalmazott.
Hasonló kezdeményezés volt a településrendezési tervek felülvizsgálatának könnyítéséről szóló törvénymódosítás. A felülvizsgálat határideje ez év vége volt, a módosítás szerint a határidőt meghosszabbítják, az eljárást egyszerűsítik, olcsóbbá teszik, a kistepülések pedig forrást is kapnak hozzá.
A falvakat segíti a területükön fekvő állami ingatlanok térítésmentes átadása is: 950 településen több mint kétezer ingatlant ajánlottak fel a falvak önkormányzatainak – mondta.

Szólt arról is, hogy évente több száz falugondnoki jármű cseréjére biztosítanak forrást. A szolgálatok állami normatívája folyamatosan emelkedik és a Magyar falu program kezdeményezésére nő a szolgáltatást nyújtó települések lakosságának létszámkorlátja. Az a cél, hogy az ezer főnél népesebb települések is bekerüljenek ebbe a körbe.

Gyopáros Alpár közölte: már 20 ezer család vette igénybe a falusi családi otthonteremtési kedvezményt – csokot -, és több mint 110 milliárd forintot fizettek ki a támogatásra. A kormányrendelet szerint 2022. júniusig áll fenn a támogatási lehetőség; “ha jövő tavasszal folytatásra kapunk bizalmat a választóktól, akkor a falusi csok is folytatódni fog” – jelentette ki.

(MTI)

(A kép illusztráció! Forrás: pixabay.com)

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Összehasonlítás

Enter your keyword